Bemutatkozás

Bemutatkozás

MVISIONFILM > Bemutatkozás

Back To Homepage
muity_laszlo
Gréti

Muity László vagyok, az Mvisionfilm kitalálója és megalkotója . Feleségem és egyben munkatársam, Gréti segítségével készülnek a filmjeink.

Egy-egy új feladat mindig ugyanazt az alkotó örömet és kedvet váltja ki belőlem, ami azt hiszem velejárója annak, ha az ember szívből szereti a munkáját.

Másfél évtizede foglalkozom videózással, de csak a 2017-es évtől kezdődően használom a DSRL technikát, mellyel már olyan filmeket készíthetünk, ami sokkal inkább áll közelebb a cinematográfia, a mozifilmek világához, mint a hagyományos módon alkotott esküvői videók.

Ezek a kis filmek a magas szintű képi megjelenéssel, a lehetőségekhez mérten előre megtervezett jelenetekkel, és gondosan kivitelezett utómunkával igazi mozis hatást keltenek.

A mi szakmánkból adódóan szerencsés helyzetben vagyunk, hiszen nincs szükség mellébeszélésre, hiszen a filmjeink egyértelműen megmutatják, hogy mi az a stílus, amit képviselünk.

A dátum megadásának csak akkor van jelentősége, ha az fix időpont.
Amennyiben módunkban áll, néhány órán belül válaszolunk az üzenetére, de legkésőbb 24 órán belül.